Blog

 

Egy óvodában és bölcsődében jártunk Velki Peti barátommal, több tucat fa szárazolását végeztük el az intézmény udvarán. Most már bátran lehet szaladgálni a fák alatt - száraz ágak nem fognak lehullani.
Számtalanszor dolgoztunk már iskolák udvarán is, ami ezt a munkát különlegesebbé tette, az nem is a fákhoz köthető, illetve mégis, csak kicsit...

Van egy eszközöm, a mászóvas, amelyről viszonylag kevés szót ejtettem. Sajnos vannak olyan helyzetek, amikor elengedhetetlen a használata, ezek pedig a kivágások. Azonban fontos - és ezt már hangsúlyoztam korábban is, hogy - ápolási munkák esetén tilos a használata!

A korábbi bejegyzésekben több érdekesebb eszközről is szó esett, de mindig akadnak érdeklődő megrendelőim, akiknek a tudásszomját igyekszem kielégíteni. Így esett, hogy a munkahelyzet-pozicionálóra csodálkozott rá egy kedves hölgy. Zárójeles megjegyzés: és nem, sajnos ennek nincsen hangzatos rövidítése. :) Ez az egyik legalapvetőbb eszközünk,...

Vannak olyan munkák a ház körül, amelyek nem feltétlenül igényelnek szakembert, azonban az fontos, hogy ezeket a feladatokat is szakszerűen végezzük el. Ilyen lehet például egy villanykörte cseréje, autónkon egy kerékcsere vagy néhány fránya belógó ág levágása, amikbe rendszeresen beveri az ember a fejét. Maradjunk is az ág levágásánál, ebben tudok...

A szakmánkban különösen fontos a bizalom. Az a tény, hogy kivel, kikkel dolgozom együtt, nagyon sok mindent befolyásol a munkavégzés során. Egyszerűen kell az összhang, hogy hatékonyak legyünk és biztonságosan dolgozzunk.

Van kettő olyan eszköz (és persze még számtalan más, amelyekről majd szintén írok), amelyek alapvető felszerelések egy kötéltechnikával dolgozó faápolónál, favágónál: a sisak és a beülő. Kettő olyan eszköz, amelynek nem pusztán a megléte fontos, de az sem elhanyagolható, hogy milyen minőségűek, honnan szerezzük be őket.

Két érdekes növényről szeretnék írni; alapvetően mindegyik károsíthatja fánkat. Sokan ugyan esztétikusnak vélik mindkettőt, de ha elszaporodnak, nem kímélik fáinkat. Ez a két növény nem más, mint a fagyöngy és a borostyán.

Egy szívemhez közel álló megrendelőnél jártam nemrégiben; egy volt vívótársam keresett meg azzal a kéréssel, hogy az udvarán álló gömbjuhart metsszük kicsit vissza. Maci - merthogy mindenki csak ezen a néven szólítja a hölgyet - hatalmas szeretettel gondozza a fáit. A metszés közben beszélgettünk és magával ragadott az, ahogyan a fákról vélekedett....

Szakmai ártalom vagy sem, nagyon szeretek fákkal foglalkozni, azokról olvasni vagy csak szemügyre venni őket. Nincsen ez másként akkor sem, ha éppen kirándulásról, városlátogatásról van szó; szeretem megfigyelni, összehasonlítani más országok, más városok faápolóinak munkáit, technológiáit, szemléletét a hazai viszonyokkal.