Vendégposzt - Maci gondolatai

19/02/2018

Egy szívemhez közel álló megrendelőnél jártam nemrégiben; egy volt vívótársam keresett meg azzal a kéréssel, hogy az udvarán álló gömbjuhart metsszük kicsit vissza. Maci - merthogy mindenki csak ezen a néven szólítja a hölgyet - hatalmas szeretettel gondozza a fáit. A metszés közben beszélgettünk és magával ragadott az, ahogyan a fákról vélekedett. Megkértem hát, hogy ossza meg velünk röviden a gondolatait, számára mi mindent jelentenek a fák, mik azok a tulajdonságok, amelyek miatt ilyen tisztelettel és szeretettel beszél róluk és amelyek miatt a címerében is egy fa szerepel. Íme hát a rövid, de igencsak szemléletes írás - minden mondata megérne egy külön bejegyzést.


"Sokat gondolkodtam, miért jelentenek nekem sokat a fák, miután meg tudtam fogalmazni magamnak; a címerembe is ezt választottam jelképül.

A fa akkor is, ha él és akkor is, ha nem, az életünk nélkülözhetetlen részét képezi. Összeköti az eget és a földet; az örök körforgás része. Szépsége és hatalmassága, esetenként pedig az életkora is lenyűgöző tud lenni.

A gyümölcsei táplálnak, jó és tiszta levegőt adnak, ha kell meleggel, ha kell, hűvössel szolgálnak. Lakóhely sok élőlény számára.

Az embereknek építőanyagot adnak, a bútorokhoz, papírhoz alapanyagként szolgálnak.

Megkötik a földet a hegyekben. A Föld légköre egyensúlyának megtartásában is jelentős szerepet vállalnak.

De ne feledkezzünk meg arról, hogy gondozni is kell a fákat! Sok vízre van például szükségük. Ha betegek, gyógyítani kell őket. A fák is csak úgy vannak, mint mi; amíg kicsik, fiatalok, addig több gondoskodás kell nekik, ha már felnőttek, akkor sokkal inkább megállnak a saját lábukon is.

Nem az a legnagyobb baj, ha kivágnak egy fát, hanem az, ha nem ültetnek kettő újat helyette - ez nagyon fontos. Én a magam részéről sok fát ültettem már és úgy gondolom, hogy még fogok is.

Az erdő számomra az élet temploma, ezért ott érzem magam a legjobban."

Maci


Ezúton is köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy a fenti sorokat és fotókat megosztottad velem!  :)